"Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa"





137/2008. (X. 18.) FVM rendelet

 

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről

 

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva - a következőket rendelem el:

A támogatás célja, jellege
1. § A támogatás célja vidéki munkahelyek létrehozása vagy megőrzése érdekében a vidéki turizmusformák közül a fenntartható falusi, agro- és ökoturisztikai fejlesztések, beruházások infrastrukturális és szolgáltatási feltételeinek, marketingjének támogatása.

Értelmező rendelkezések
2. § (1) E rendelet alkalmazásában:
a) alkalmi falusi és agroturisztikai szolgáltató tevékenység: a falusi és agroturisztikai szolgáltató tevékenységről szóló 136/2007. (VI. 13.) Korm. rendelet szerinti tevékenység;
b) ökoturizmus: a természeti értékek, természeti területek megismerésére irányuló olyan turizmus, amely természetkímélő módon, a természetvédelmi prioritások biztosításával valósul meg az arra alkalmas területen, mellette szolgálja a helyi népesség társadalmi, gazdasági előnyökhöz jutását;
c) magánszálláshely: a magánszálláshelyek idegenforgalmi célú hasznosításáról szóló 110/1997. (VI. 25.) Korm. rendelet szerint hatósági nyilvántartásba vett falusi szálláshely vagy fizetővendéglátó hely;
d) ifjúsági turizmushoz kapcsolódó minőségi szálláshely, turistaház: a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatásról szóló 173/2003. (X. 28.) Korm. rendelet 3. § (2) bekezdés c) pontjának 2. alpontja szerinti szálláshely;
e) falusi turizmus: a községben vagy más településeken falusias térségben történő vendégfogadás, jellemzően szállás-, étkezés- és programszolgáltatás, amely keretében a látogató megismerkedik a falu jellegzetes életformájával, hagyományaival, és aktívan részt vehet annak életében;
f) agroturizmus: a mezőgazdaság területéhez kapcsolódó falusi turizmus;
g) nonprofit szervezet: közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény (a továbbiakban: 1997. évi CLVI. törvény) 2. § (1) bekezdés a), b), c), d), g), valamint k) pontja szerinti szervezet, az egyesülési jogról szóló az 1989. évi II. törvény alapján létrehozott egyesület;
h) egyházi jogi személy: a lelkiismeret és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény 13. § (2) és (3) bekezdése szerint;
i) hátrányos helyzetű terület: a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2. számú mellékletében foglalt leghátrányosabb helyzetű kistérségek, valamint az ezekkel azonos elbánásban részesülő, a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, illetve az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések jegyzékéről szóló 240/2006. (XI. 30.) Korm. rendeletben meghatározott, társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból elmaradott, vagy az országos átlagot jelentősen meghaladó munkanélküliséggel sújtott települések;
j) vadászatra jogosult: a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény 6. §-a szerinti jogosult;
k) halászati jog: a halászatról és a horgászatról szóló 1997. évi XLI. törvény értelmében - mint vagyonértékű jog - a halászattal összefüggő jogosultságok és kötelezettségek összessége, amely a víz tulajdonjogának elválaszthatatlan része, a halászati jogot az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni, a jog haszonbérbe adható;
l) célterület: az intézkedésen, alintézkedésen belül jogszabályban meghatározott cél, amelyre a támogatott művelet irányul;
m) pontozási jegyzőkönyv: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 3. és 4. tengelyének keretében megalakuló helyi akciócsoportok elismerési rendjével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 93/2007. (VIII. 29.) FVM rendelet alapján előzetesen elismert helyi közösségek tervezési folyamatával, és a LEADER csoportok kiválasztásával kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 147/2007. (XII. 4.) FVM rendelet [a továbbiakban: 147/2007. (XII. 4.) FVM rendelet] alapján kiválasztott LEADER helyi akciócsoport (a továbbiakban: LEADER HACS) által az ügyfél kérelme alapján, a kérelem értékelésének elősegítése érdekében kitöltött értékelési dokumentum;
n) előzetes pontozási jegyzőkönyv: a 147/2007. (XII. 4.) FVM rendelet alapján kiválasztott helyi vidékfejlesztési közösség (a továbbiakban: HVK) által az ügyfél kérelme alapján, a kérelem értékelésének elősegítése érdekében kitöltött értékelési dokumentum;
o) ügyfél: e rendelet vonatkozásában ügyfél lehet az a természetes személy, mikro-, kis- és középvállalkozás, települési önkormányzat, kisebbségi önkormányzat, illetve önkormányzati társulás, nonprofit szervezet és egyházi jogi személy, amely e rendelet keretében fejlesztést valósít meg a 4. számú melléklet értelmében jogosult településen;
p) kisléptékű infrastrukturális és rekreációs fejlesztések: a 2. számú melléklet I. és II. pontjában meghatározott fejlesztések;
q) közhasznú tevékenységek: az 1997. évi CLVI. törvény V. fejezetében meghatározott, a társadalom és az egyén közös érdekeinek kielégítésére irányuló következő - a szervezet létesítő okiratában szereplő - cél szerinti tevékenységek: egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység, szociális tevékenység, családsegítés, időskorúak gondozása, tudományos tevékenység, kutatás, nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, kulturális tevékenység, kulturális örökség megóvása, műemlékvédelem, természetvédelem, állatvédelem, környezetvédelem, gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet, hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése, emberi és állampolgári jogok védelme, a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység, sport, a munkaviszonyban és a polgári jogi jogviszony keretében megbízás alapján folytatott sporttevékenység kivételével, közrend és közlekedésbiztonság védelme, önkéntes tűzoltás, mentés, katasztrófaelhárítás, rehabilitációs foglalkoztatás, munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése - ideértve a munkaerő-kölcsönzést is - és a kapcsolódó szolgáltatások, közhasznú szervezetek számára biztosított - csak közhasznú szervezetek által igénybe vehető -szolgáltatások, bűnmegelőzés és az áldozatvédelem;
r) rekreációs szolgáltatások: az aktív, szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó az egészségmegőrzést célul kitűző szolgáltatások.
(2) E rendeletben nem szabályozott kérdésekben a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvényben (a továbbiakban: Törvény) és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendeletben (a továbbiakban: Vhr.) foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.
 
A támogatás tárgya
3. § (1) E rendelet alapján támogatás vehető igénybe az alábbi célterületeken:
a) a falusi turizmushoz kapcsolódó minőségi magánszálláshelyek és kapcsolódó szolgáltatások kialakítása, már működő szálláshelyek bővítése, korszerűsítése, akadálymentesítése, szolgáltatásainak fejlesztése, kivéve a kereskedelmi és a fizetővendéglátó szálláshelyek osztályba sorolásáról, valamint a falusi szálláshelyek minősítéséről szóló 45/1998. (VI. 24.) IKIM rendelet 1. számú melléklete alapján működő kereskedelmi szálláshelyeket (a továbbiakban: 1. célterület);
b) a vidéki térségekben az ifjúsági turizmushoz kapcsolódó minőségi szálláshelyek és kapcsolódó szolgáltatások kialakítása, már működő egységek bővítése, korszerűsítése, akadálymentesítése és szolgáltatásainak fejlesztése (a továbbiakban: 2. célterület);
c) szálláshelyhez nem feltétlenül kötött - a vidéki települések természeti erőforrásaira, mezőgazdasági, erdő-, vad- és halgazdálkodási adottságaira, közösségi-kulturális és gasztronómiai örökségére, nemzeti tájházakra, skanzenekre, borpincékre, mint vonzerőre épülő - minőségi és komplex agro- és ökoturisztikai szolgáltatások kiépítése, már működő szolgáltatások bővítése, korszerűsítése, fejlesztése és marketingje, a foglalkoztatást előmozdító fejlesztése az alábbi területeken (a továbbiakban: 3. célterület):
ca) alkalmi falusi, agroturisztikai szolgáltatások,
cb) ökoturisztikai szolgáltatások,
cc) lovas turisztikai szolgáltatások,
cd) vadászati turizmushoz kapcsolódó szolgáltatások,
ce) erdei turizmushoz és természetjáráshoz kapcsolódó szolgáltatások,
cf) horgász turisztikai szolgáltatások,
cg) borturisztikai szolgáltatások,
ch) kerékpáros turizmushoz kapcsolódó szolgáltatások,
ci) vízi turizmushoz kapcsolódó szolgáltatások,
cj) a cc)-ci) pontokban meghatározott szolgáltatásokhoz kapcsolódó gasztronómiai szolgáltatások.
(2) Az e rendelet szerinti támogatás természeti és környezeti értékeket károsító, valamint ezen értékek hozzáférhetőségét korlátozó sportturisztikai tevékenység (pl. terepmotor, quad, downhill terepkerékpározás) céljára, valamint egyéni vállalkozók és gazdálkodó szervezetek gazdaságon belüli fejlesztéséhez nem vehető igénybe.
(3) Az e rendelet alapján támogatható tevékenységek és elszámolható kiadások az alábbiak:
a) a Vhr. 30. §-ában foglaltaknak megfelelő építés, épületfelújítás, -korszerűsítés, épületgépészet;
b) a 3. számú mellékletben nem szereplő, a szálláshelyek, szolgáltatások működését szolgáló berendezési tárgyak, eszközök;
c) a 2. számú melléklet I. és II. pontjában szereplő infrastrukturális és rekreációs fejlesztések kiépítéséhez kapcsolódó beszerzések;
d) a horgászati cél esetén árnyékot adó, és a helyi vízgazdálkodási és talajadottságoknak megfelelő fa fajok telepítése;
e) a szolgáltatás működtetéséhez szükséges minősítési eljárás díja;
f) a Vhr. 31. §-ában meghatározott egyéb elszámolható kiadások.
(4) A (3) bekezdés b)-f) pontjában szereplő támogatható tevékenységek önállóan nem szerepelhetnek egy támogatási kérelemben.

A támogatás mértéke, elszámolható kiadások
4. § (1) Jelen támogatás alapján megítélhető összeg alapját az Európai Közösséget létrehozó Szerződés (a továbbiakban: EK Szerződés) 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2006. december 15-i 1998/2006/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1998/2006/EK tanácsi rendelet) képezi. Ennek értelmében:
a) a támogatás összege az 1998/2006/EK tanácsi rendelet hatálya alá tartozó ügyfelek esetén ügyfelenként egymást követő három pénzügyi évben nem haladhatja meg a 200 000 eurónak megfelelő forintösszeget;
b) az 1998/2006/EK tanácsi rendelet hatálya alá nem tartozó ügyfelek esetében e rendelet által támogatott célterületek vonatkozásában három egymást követő pénzügyi évben a megítélt támogatás összege nem haladhatja meg a 200 000 eurónak megfelelő forintösszeget.
(2) E rendelet 3. § (1) bekezdés c) pont cg) alpontja szerinti borturisztikai szolgáltatás esetén, az igénybe vett csekély összegű támogatás összege legfeljebb 100 000 eurónak megfelelő forintösszeg.
(3) A támogatás mértéke, ha az ügyfél:
a) természetes személy, mikro-, kis- és középvállalkozás:
aa) a fejlesztést hátrányos helyzetű területen valósítja meg, akkor az összes elszámolható kiadás 65%-a,
ab) egyéb területen az összes elszámolható kiadás 60%-a;
b) települési önkormányzat, települési kisebbségi önkormányzat, önkormányzati társulás, egyházi jogi személy, nonprofit szervezet esetén:
ba) amennyiben a beruházás az ügyfél közhasznú tevékenységének ellátásához köthető, az összes elszámolható kiadás 100%-a,
bb) amennyiben a beruházás az ügyfél nem közhasznú tevékenységének ellátásához köthető és hátrányos helyzetű területen valósul meg, az összes elszámolható kiadás 65%-a,
bc) amennyiben a beruházás az ügyfél nem közhasznú tevékenységének ellátásához köthető, az összes elszámolható kiadás 60%-a.
(4) Költségvetési szervek esetében az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 71. cikk (3) bekezdés a) pontja alapján a támogatás számításának alapja az összes nettó elszámolható kiadás.
(5) Nem támogatható az a támogatási kérelem, amely esetén a támogatási összeg nem éri el az 1200 eurónak megfelelő forintösszeget.
(6) A 3. § (3) bekezdés b) pontjában szereplő elszámolható kiadás mértéke nem haladhatja meg a 3. § (3) bekezdés a) és c) alpontja szerinti, elszámolható kiadás 30%-át.
(7) E rendelet alapján az ügyfél kizárólag egy támogatási kérelmet nyújthat be támogatási időszakonként, amely azonban több támogatási célterületre is irányulhat és különböző helyrajzi számú ingatlanon megvalósuló fejlesztést is tartalmazhat. E rendelet alapján az ügyfél újabb támogatási kérelmet kizárólag a korábbi fejlesztés utolsó kifizetési kérelmének beadását követően nyújthat be.
(8) Az egyéb elszámolható kiadások tekintetében, ha eltérő támogatási intenzitások kerülnek megállapításra, egységesen a legalacsonyabb intenzitást kell figyelembe venni.
(9) A jóváhagyott elszámolható kiadások mértéke és aránya nem haladhatja meg az építési normagyűjteményben (a továbbiakban: ÉNGY) beazonosítható tételek vonatkozásában az elszámolható kiadás, ÉNGY szerinti referenciaárát.

A támogatás igénybevételének feltételei
5. § (1) Támogatás igénybevételére jogosult:
a) a 2. § (1) bekezdés o) pontjában meghatározott ügyfél;
b) az a) pontban szereplő ügyfél a 3. § (1) bekezdés c) pont cd) alpontjában szereplő célterületre irányuló fejlesztés esetén kizárólag akkor, ha a fejlesztéssel érintett területen vadászatra jogosult;
c) önkormányzati társulás esetében a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény 16. §-ában meghatározottól önálló jogi személyiséggel rendelkező társulás jogosult kérelem benyújtására és a fejlesztés csak a 4. számú melléklet szerinti településen valósulhat meg.
(2) Az ügyfélnek a fejlesztést a 4. számú mellékletben szereplő településen vagy külterületén, lakóhelyén, székhelyén, telephelyén vagy fióktelepén; a vadászatra és a halászatra jogosult ügyfélnek a 4. számú mellékletben szereplő településen vagy külterületén fekvő jogszerűen használt ingatlanán kell megvalósítania.
(3) Az ügyfél székhelye vagy telephelye szerint illetékes LEADER HACS vagy HVK tervezési területén megvalósuló fejlesztések támogathatóak.
(4) Ha az ügyfélnek a mezőgazdasági tevékenységéből származó árbevétele az 50%-ot meghaladja, akkor a fejlesztést kizárólag gazdaságon kívül jelenleg is végzett tevékenysége keretében valósíthatja meg. Kivételt képez e rendelkezés alól a 3. § c) pont cg) alpontjában meghatározott szolgáltatásfejlesztés.
(5) A támogatással megvalósítani kívánt fejlesztés esetén az érintett ingatlanhoz tartozó telek:
a) alapterületének nagysága új magánszálláshely és telepített sátortábor kialakítása esetén legalább 500 m2, új ifjúsági szálláshely, gyermek- és ifjúsági tábor, turistaház kialakítása esetén legalább 2000 m2;
b) az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 2. § 6. pontjában foglaltak szerint megközelíthető.
(6) A 3. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott, a falusi turizmushoz kapcsolodó minőségi magánszálláshelyek fejlesztése esetén, a támogatás igénybevételének feltétele, hogy a fejlesztéssel kialakított (létrehozott, bővített, felújított) szálláshely az alábbi feltételeknek eleget tegyen:
a) a kereskedelmi és a fizetővendéglátó szálláshelyek osztályba sorolásáról, valamint a falusi szálláshelyek minősítéséről szóló 45/1998. (VI. 24.) IKIM rendelet alapján legalább négy napraforgós minősítés;
b) legalább 6 férőhely;
c) a saját használatú helyiségektől/lakrésztől való elkülönítettség;
d) összkomfort.
(7) A 3. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott célra irányuló fejlesztés esetén a nem üzleti célú közösségi szabadidős szálláshely-szolgáltatásról szóló, legalább 30 férőhelyes, legalább "B" kategóriájú gyermek- és ifjúsági tábor, telepített sátortábor, vagy "A" kategóriájú turistaház, engedélyezett ifjúsági szálláshely támogatható.
(8) A Vhr. 23. § (1) bekezdés b) pontjától eltérően az üzemeltetési kötelezettség az utolsó kifizetési kérelem benyújtásától számított öt évig tart.
(9) Az ügyfél köteles az üzemeltetési kötelezettség alatt:
a) a 3. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott célterületekre irányuló fejlesztés esetén a vendégeknek legalább kétféle szolgáltatást kínálni - amelyből az egyik más szolgáltatóval történő megállapodás alapján is nyújtható - az alábbiak közül:
aa) étkeztetés,
ab) szabadidős sport vagy rekreációs szolgáltatás,
ac) vezetett túrázási lehetőség,
ad) természeti vagy kulturális értékek megismertetése, bemutatása;
b) a 3. § (1) bekezdés c) pont cc)-cj) alpontjaiban meghatározott célterületekre irányuló beruházás esetén az ügyfél által meghatározott nyitvatartási időben turisták által igénybe vehető üzletszerű szolgáltatást nyújtani;
c) a 3. § (1) bekezdés c) pontja ca) alpontjában meghatározott célterületre irányuló fejlesztés esetén - a falusi és agroturisztikai szolgáltató tevékenységről szóló 136/2007. (VI. 13.) Korm. rendelet szerinti - nyilvántartásba vett alkalmi falusi és agroturisztikai szolgáltató tevékenységet végezni;
d) a 3. § (1) bekezdés c) pontja cc) alpontjában meghatározott célterületekre irányuló fejlesztés esetén legalább a Magyar Lovas Turisztikai Szövetség szerinti három patkós minősítésű lovas szolgáltatást végezni;
e) a 3. § (1) bekezdés c) pontja cd) alpontjában meghatározott célterületre irányuló fejlesztés esetében a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH) területi szerve által ellenőrzött vadászati jogosultsággal rendelkezni;
f) a 3. § (1) bekezdés c) pontja cf) alpontjában meghatározott célterületre irányuló fejlesztés esetén horgász turisták számára biztonságosan és higiéniai helyiségekkel kiépített ingatlanon, az MgSzH területi szerve által ellenőrzött halászati és horgászati jogosultsággal rendelkezni;
g) a képesítéshez kötött tevékenység végzése esetén a vonatkozó külön jogszabályokban előírt képesítési követelményeknek saját maga vagy munkavállalója, vagy jogi személy esetében a személyesen közreműködő tagja által eleget tenni;
h) tagságot fenntartani turisztikai szakmai szervezetben és csatlakozni annak minősítési vagy promóciós rendszeréhez, így különösen területi, regionális, országos egyesülethez, szövetséghez, turisztikai termék, nemzetközi védjegy vagy minősítési rendszerhez;
i) a 3. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott, a falusi turizmushoz kapcsolodó minőségi magánszálláshelyek fejlesztés esetén a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (a továbbiakban: FATOSZ) által elismert minősítők általi minősítésnek megfelelő szolgáltatást nyújtani.
(10) Az e rendelet alapján megvalósuló fejlesztések a Vhr. rendelkezéseitől eltérően csak abban az esetben kezdhetőek meg, ha az ügyfél rendelkezik a támogatási kérelemnek helyt adó határozattal.

A támogatási kérelem benyújtása
6. § (1) A támogatási kérelmet 2008. október 19. és 2008. november 30. között, ezt követően évente
a) május 1. és május 31.,
b) október 1. és október 31.
között lehet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) kirendeltségéhez, az MVH által rendszeresített formanyomtatványon vagy az elektronikus kérelembenyújtás alkalmazásáról szóló 80/2008. (IV. 4.) Korm. rendeletben meghatározottak szerint az elektronikus űrlapkitöltő szolgáltatás segítségével előállított elektronikus űrlapon, ügyfélkapun keresztül írott formában.
(2) Ügyfélkapun keresztül történő kérelembenyújtás esetén a támogatási kérelem mellékleteit írott formában postai úton kell benyújtani, az ügyfélkapun keresztül benyújtott kérelemmel azonos támogatási kérelem benyújtási időszakban, az MVH kirenedeltségéhez.
(3) A LEADER HACS-nak és a HVK-nak az ügyfél írásbeli meghatalmazása alapján, a támogatási kérelem részét képező, pontozási jegyzőkönyvet, valamint előzetes pontozási jegyzőkönyvet, legkésőbb a támogatási kérelem benyújtási időszakának utolsó napját követő 20 napon belül kell az MVH kirendeltségéhez megküldenie.
(4) A támogatási kérelemhez csatolni kell:
a) települési önkormányzat, kisebbségi önkormányzat, illetve önkormányzati társulás ügyfél esetén az érintett önkormányzat képviselő-testületének vagy társulási tanácsnak a beruházás megvalósításáról szóló határozat kivonatát;
b) nonprofit szervezet ügyfél esetén a bejegyzést igazoló okirat hiteles másolatát;
c) egyházi jogi személy ügyfél esetén a felettes egyházi szerv vagy az egyházi főhatóság által kiadott, egyházi jogi személyiséget tanúsító okiratról szóló igazolást;
d) a Vhr. 27. § (1) bekezdés h) pontjában foglaltaknak megfelelő pénzügyi tervet, ha a kérelmezett támogatás összege az 5 000 000 forintot nem haladja meg;
e) a Vhr. 27. § (1) bekezdés i) pontjában foglaltaknak megfelelően, amennyiben az ügyfél természetes személy, mikro-, kis- és középvállalkozás pénzügyi és üzleti tervet; amennyiben az ügyfél települési önkormányzat, települési kisebbségi önkormányzat, önkormányzati társulás, egyházi jogi személy vagy nonprofit szervezet pénzügyi és működtetési és fenntarthatósági tervet, ha a kérelmezett támogatás összege az 5 000 000 forintot meghaladja;
f) vadászatra, halászatra, horgászatra jogosult ügyfél esetén az MgSzH által kiadott, az ügyfélnek az üzemeltetési kötelezettség időtartamáig érvényes jogosultságáról szóló határozat hiteles másolatát;
g) az értékeléshez az 1. számú mellékletben meghatározott igazolásokat, nyilatkozatokat, dokumentumokat;
h) a 147/2007. (XII. 4.) FVM rendelet alapján kiválasztott LEADER HACS vagy HVK által kiállított pontozási jegyzőkönyvet vagy előzetes pontozási jegyzőkönyvet, amely a kérelem nem hiánypótoltatható kötelező mellékletét képezi, hiánya a kérelem elutasítását vonja maga után;
i) az 1998/2006/EK tanácsi rendelet hatálya alá tartozó szervezetek esetében az ügyfél által az adott pénzügyi évben, valamint az előző két pénzügyi évben igénybe vett csekély összegű támogatásról szóló nyilatkozatát.

A támogatási kérelem elbírálása
7. § A támogatási kérelmet az MVH az e rendeletben meghatározott feltételek szerint bírálja el és az 1. számú mellékletben meghatározott pontozási rendszer alapján végzett értékeléssel, valamint a Törvény 32. § (1) bekezdés c) pontja szerinti rangsor állításával döntést hoz. A Törvény alapján végzett értékelési eljárás lefolytatása során az MVH figyelembe veszi a LEADER HACS vagy a HVK által megállapított pontszámot.

Kifizetési kérelem benyújtása
8. § (1) A kifizetési kérelmet 2009-től kezdődően évente:
a) január 1-31.,
b) április 1-30.,
c) július 1-31.,
d) október 1-31.
között lehet benyújtani az MVH kirendeltségéhez, az MVH által rendszeresített formanyomtatványon vagy az elektronikus kérelembenyújtás alkalmazásáról szóló 80/2008. (IV. 4.) Korm. rendeletben meghatározottak szerint, az elektronikus űrlapkitöltő szolgáltatás segítségével előállított elektronikus űrlapon, ügyfélkapun keresztül írott formában.
(2) Az utolsó kifizetési kérelemhez csatolni kell:
a) a 3. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott, a falusi turizmushoz kapcsolodó minőségi magánszálláshely fejlesztése esetén a magánszálláshelyek idegenforgalmi célú hasznosításáról szóló 110/1997. (VI. 25.) Korm. rendelet 2. §-a szerinti nyilvántartásba vételről szóló igazolást és a kereskedelmi és a fizetővendéglátó szálláshelyek osztályba sorolásáról, valamint a falusi szálláshelyek minősítéséről szóló 45/1998. (VI. 24.) IKIM rendelet 3. számú melléklete szerinti a FATOSZ által elismert minősítők osztályba sorolásról szóló okirat másolatát;
b) a 3. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott fejlesztés esetén a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely szolgáltatásról szóló 173/2003. (X. 28.) Korm. rendelet 14. §-a szerint kiadott igazolást;
c) a 3. § (1) bekezdés c) pont ca) alpontjában meghatározott fejlesztés esetén a falusi és agroturisztikai szolgáltató tevékenységről szóló 136/2007. (VI. 13.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése szerint kiadott igazolást;
d) a 3. § (1) bekezdés c) pont cc) alpontjában meghatározott fejlesztések esetén a szolgáltatás minősítéséről szóló igazolást;
e) turisztikai szakmai szervezeti tagság igazolását.

Jogkövetkezmények
9. § (1) Ha az ügyfél által realizált (szállásadásból vagy szolgáltatásból származó) árbevétel az üzemeltetési kötelezettség negyedik naptári évében 30%-nál nagyobb mértékben marad el a negyedik évre vállalt árbevételtől, akkor a 30%-ot meghaladó csökkenésén túl százalékpontonként a támogatási összeg 5%-át köteles visszafizetni.
(2) Ha az ügyfél a támogatási kérelemben vállalt átlagos foglalkoztatotti létszámnál kevesebbet foglalkoztat az üzemeltetési kötelezettség harmadik évétől kezdődően, akkor köteles a támogatási összegből - hiányzó foglalkoztatottanként egyszer - a támogatási összeg 5%-ának megfelelő összeg, de legalább 300 000 forint visszafizetésére.
(3) Amennyiben az 1. számú melléklet szerint nyilatkozattal alátámasztott pontozási szempontok ellenőrzése során kiderül, hogy az ügyfél nem valós adatot szolgáltatott, akkor a kifizetett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül és az ügyfél támogatáshoz való jogosultsága megszűnik.

Záró rendelkezés
10. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Az Európai Unió jogának való megfelelés
11. § Ez a rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 55. cikkének végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.
 
Csatolt dokumentumok:
 







websas.hu
(c) Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete 2008-2009   

Jogi nyilatkozat | Adatvédelem