"Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa"





138/2008. (X. 18.) FVM rendelet

 

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatások részletes feltételeiről

 

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva - a következőket rendelem el:

A támogatás célja
1. § A támogatás célja a vidéki térség településein a kulturális örökség fenntartása, helyreállítása, korszerűsítése, ezen belül a településkép és a környezet állapotának javítása, az épített, természeti és kulturális örökség és helyi identitás megőrzése, megújítása, és ezáltal a települések vonzerejének növelése.

Értelmező rendelkezések
2. § (1) E rendelet alkalmazásában:
a) helyi védelem alatt álló építmény: az épített környezet átalakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 57. § (3) bekezdése alapján önkormányzati rendelettel védetté nyilvánított helyi építészeti örökség;
b) országos védelem alatt álló építmény: a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 7. § 8. és 10. pontja szerinti kulturális örökség;
c) építmény: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 2. § 8. pontja szerint;
d) nonprofit szervezet: közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény 2. § (1) bekezdés a), b), c), d), g), valamint k) pontja szerinti szervezet, az egyesülési jogról szóló az 1989. évi II. törvény alapján létrehozott egyesület;
e) országos építészeti örökség: az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 56. § (5) bekezdése szerint;
f) kisléptékű infrastruktúra-fejlesztés: a 3. számú melléklet szerinti fejlesztés;
g) egyházi jogi személy: a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény 13. § (2) és (3) bekezdése szerinti személy;
h) célterület: az intézkedésen, alintézkedésen belül jogszabályban meghatározott cél, amelyre a támogatott művelet irányul;
i) pontozási jegyzőkönyv: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 3. és 4. tengelyének keretében megalakuló helyi akciócsoportok elismerési rendjével kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 93/2007. (VIII. 29.) FVM rendelet alapján előzetesen elismert helyi közösségek tervezési folyamatával, és a LEADER csoportok kiválasztásával kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 147/2007. (XII. 4.) FVM rendelet [a továbbiakban: 147/2007. (XII. 4.) FVM rendelet] alapján kiválasztott LEADER helyi akciócsoport (a továbbiakban: LEADER HACS) által az ügyfél kérelme alapján, a kérelem értékelésének elősegítése érdekében kitöltött értékelési dokumentum;
j) előzetes pontozási jegyzőkönyv: a 147/2007. (XII. 4.) FVM rendelet alapján kiválasztott helyi vidékfejlesztési közösség (a továbbiakban: HVK) által az ügyfél kérelme alapján, a kérelem értékelésének elősegítése érdekében kitöltött értékelési dokumentum;
k) ügyfél: a 4. vagy 5. számú melléklet szerinti településen működő települési önkormányzat, települési kisebbségi önkormányzat, önkormányzati társulás, amelynek a fejlesztéssel érintett település a tagja, valamint székhellyel, illetve telephellyel rendelkező nonprofit szervezet, valamint egyházi jogi személy;
l) tematikus út: egy közös témához kapcsolódó, különböző helyszínen található látványosságok, turisztikai szolgáltatások, programok összekapcsolását biztosító út.
(2) Az e rendeletben nem szabályozott kérdésekben a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvényben (a továbbiakban: Törvény), valamint az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendeletben (a továbbiakban: Vhr.) foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.

A támogatás tárgya, elszámolható kiadások
3. § (1) E rendelet alapján támogatás vehető igénybe:
a) helyi vagy országos védelem alatt álló építmények (a továbbiakban: 1. célterület)
aa) külső felújítására,
ab) építmény rendszeres látogathatóságának biztosítása esetén az érintett épület vagy épületrész belső felújítására, korszerűsítésére,
ac) építmény rendszeres látogathatóságának biztosítása esetén, az épület közvetlen megközelítését szolgáló gyalogutak kialakítására,
ad) építmény rendszeres látogathatóságának biztosítása esetén parkoló kialakítására,
ae) kapcsolódó zöld felületeinek rendezésére, létrehozására, felújítására,
af) kapcsolódó kerítésének kialakításra, felújítására;
b) a természeti és a történelmi tájkép, valamint az azt alkotó táji elemek állapotának javítására, kialakítására (a továbbiakban: 2. célterület):
ba) természeti és történelmi látnivalók bemutatását elősegítő, már meglévő útvonal mentén új pihenőhelyek létesítésére, meglévők felújítására,
bb) természeti és történelmi látnivalók közvetlen környezetének rehabilitációjára;
c) az a) és b) pont alapján megvalósított fejlesztéssel összefüggésben helyi identitás fejlesztését és megőrzését, környezeti tudatosságot elősegítő intézkedések megvalósítására (a továbbiakban: 3. célterület):
ca) tanösvény, tematikusút, túraútvonalak kialakítására,
cb) tájékoztató kiadványok készítésére a helyi természeti és történelmi értékekről, a környezet védelméről,
cc) helyi természeti, történelmi és kulturális értékekről, környezet védelméről táblák készítésére és elhelyezésére.
(2) Az (1) bekezdésben szereplő támogatható célterületek közül több is szerepelhet egy támogatási kérelemben.
(3) Az e rendelet szerinti támogatás nem vehető igénybe:
a) önálló települési alapinfrastruktúra-fejlesztésre, így különösen gázhálózat, elektromos hálózat, ivóvízhálózat, szennyvízhálózat, csapadékvíz-elvezető rendszer, tűzi-víz vezetékek, tűzi-víz tárolók, utak, járdák, vasutak, átereszek, vízi létesítmények, hulladékkezelő, egyedi szennyvízelhelyezés, hírközlési, informatikai hálózat fejlesztésére;
b) az ingatlan azon belső részének felújítására, átalakítására, illetve ezen ingatlanokban található eszközök beszerzésére, amely a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) és (4) bekezdésében meghatározott, az önkormányzat által kötelezően ellátandó közoktatási, egészségügyi és szociális feladatok, valamint közigazgatási funkciók ellátására szolgál;
c) lakóépület belső részének felújítására, korszerűsítésére;
d) a Világörökségi Listára felvett helyszín létesítményének felújítására, korszerűsítésére;
e) az ingatlan-nyilvántartásban kastély megnevezésű ingatlan felújítására, korszerűsítésére;
f) az ingatlan-nyilvántartásban vár megnevezésű ingatlan felújítására, korszerűsítésére;
g) kizárólag gazdasági funkciót ellátó épületek belső részének felújítására, korszerűsítésére;
h) lakóépület, valamint kastély, vár kertjének, parkjának rendbetételére;
i) az Integrált Közösségi és Szolgáltatói Tér címmel rendelkező épületen megvalósuló fejlesztésre;
j) az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott fejlesztésekre védett természeti területen, illetve Natura 2000 területen megvalósítandó fejlesztésre;
k) hordalékok takarítására (mederkotrás, -tisztítás, iszaptalanítás).

A támogatás mértéke
4. § (1) Jelen támogatás alapján megítélhető összeg alapját az Európai Közösséget létrehozó Szerződés (a továbbiakban: EK Szerződés) 87. és 88. cikkének a de minimis támogatásokra való alkalmazásáról szóló, 2006. december 15-i 1998/2006/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: 1998/2006/EK tanácsi rendelet) képezi. Ennek értelmében:
a) a támogatás összege az 1998/2006/EK tanácsi rendelet hatálya alá tartozó ügyfelek esetén ügyfelenként egymást követő három pénzügyi évben nem haladhatja meg a 200 000 eurónak megfelelő forintösszeget;
b) az 1998/2006/EK tanácsi rendelet hatálya alá nem tartozó ügyfelek esetében e rendelet által támogatott célterületek vonatkozásában három egymást követő pénzügyi évben a megítélt támogatás összege nem haladhatja meg a 200 000 eurónak megfelelő forintösszeget.
(2) E rendelet alapján ügyfelenként legfeljebb három támogatási kérelem részesíthető támogatásban.
(3) Egy támogatási kérelem benyújtási időszakban egy ügyfél egy támogatási kérelmet nyújthat be, amely azonban több támogatási célterületre is irányulhat és különböző helyrajzi számú ingatlanon megvalósuló fejlesztést is tartalmazhat. E rendelet alapján az ügyfél újabb támogatási kérelmet kizárólag a korábbi fejlesztés utolsó kifizetési kérelmének beadását követően nyújthat be.
(4) A támogatás mértéke az összes elszámolható kiadás 100%-a.
(5) Költségvetési szervek esetében az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 71. cikk (3) bekezdés a) pontja alapján a támogatás számításának alapja az összes nettó elszámolható kiadás.
(6) Amennyiben az épület tulajdonosa természetes személy, a (4) bekezdéstől eltérően az épületet érintő fejlesztésre vonatkozóan a támogatás mértéke az összes elszámolható kiadás 70%-a. Az ügyfélen kívül az egyéb jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet tulajdonában lévő épületeken végrehajtott fejlesztés nem támogatható.
(7) Az egyéb elszámolható kiadások tekintetében, ha eltérő támogatási intenzitások kerülnek megállapításra, egységesen a legalacsonyabb intenzitást kell figyelembe venni.
(8) A Vhr. 23. § (1) bekezdés b) pontjától eltérően az üzemeltetési kötelezettség az utolsó kifizetési kérelem benyújtásától számított öt évig tart.
(9) A jóváhagyott elszámolható kiadások mértéke és aránya nem haladhatja meg az építési normagyűjteményben (a továbbiakban: ÉNGY) beazonosítható tételek vonatkozásában az elszámolható kiadás, ÉNGY szerinti referenciaárát.

A támogatás igénybevételének feltételei
5. § (1) Támogatásra jogosult a 2. § (1) bekezdés k) pontjában meghatározott ügyfél.
(2) Az 5. számú melléklet szerinti településen működő, valamint székhellyel vagy telephellyel rendelkező ügyfél esetén csak a település külterületén megvalósuló fejlesztés támogatható.
(3) Az ügyfél székhelye vagy telephelye szerint illetékes LEADER HACS vagy HVK tervezési területén megvalósuló fejlesztések támogathatóak.
(4) Önkormányzati társulás esetében:
a) csak a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi CXXXV. törvény 16. §-ában meghatározott önálló jogi személyiséggel rendelkező társulás jogosult kérelem benyújtására, és
b) a fejlesztés csak a 4. és 5. számú melléklet szerinti településen valósulhat meg.
(5) Amennyiben a fejlesztéssel érintett épület nem az ügyfél tulajdonában van, akkor a támogatás igénybevételének feltétele a Vhr. 27. § (1) bekezdés b) pontjától eltérően a 4. és 5. számú melléklet szerinti települési önkormányzat, önkormányzati társulás, amelynek a fejlesztéssel érintett település a tagja, települési kisebbségi önkormányzat és az ingatlan tulajdonosa között a beruházás megvalósításáról szóló megállapodás megkötése, amely igazolja, hogy a támogatási kérelem benyújtója jogosult a beruházást megvalósítani.
(6) Az e rendelet alapján megvalósuló fejlesztések a Vhr. rendelkezéseitől eltérően csak abban az esetben kezdhetőek meg, ha az ügyfél rendelkezik a támogatási kérelemnek helyt adó határozattal.

A támogatási kérelem benyújtása
6. § (1) A támogatási kérelmet 2008. október 19. és 2008. november 30. között, ezt követően évente
a) május 1. és május 31.,
b) október 1. és október 31.
között lehet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) kirendeltségéhez, az MVH által rendszeresített formanyomtatványon írott formában, vagy az elektronikus kérelembenyújtás alkalmazásáról szóló 80/2008. (IV. 4.) Korm. rendeletben meghatározottak szerint az elektronikus űrlapkitöltő szolgáltatás segítségével előállított elektronikus űrlapon, ügyfélkapun keresztül.
(2) Ügyfélkapun keresztül történő kérelembenyújtás esetén a támogatási kérelem mellékleteit írott formában postai úton kell benyújtani, az ügyfélkapun keresztül benyújtott kérelemmel azonos támogatási kérelem benyújtási időszakban, az MVH kirendeltségéhez.
(3) A LEADER HACS-nak és a HVK-nak az ügyfél írásbeli meghatalmazása alapján, a támogatási kérelem részét képező pontozási jegyzőkönyvet, valamint előzetes pontozási jegyzőkönyvet legkésőbb a támogatási kérelem benyújtási időszakának utolsó napját követő 20 napon belül kell az MVH kirendeltségéhez megküldenie.
(4) A támogatási kérelemhez csatolni kell:
a) nonprofit szervezet ügyfél esetén a bejegyzést igazoló okirat hiteles másolatát;
b) önkormányzat vagy önkormányzati társulás ügyfél esetén az érintett önkormányzat képviselő-testületének vagy társulási tanácsnak a fejlesztés megvalósításáról szóló határozatának hiteles kivonat;
c) egyházi jogi személy ügyfél esetén a felettes egyházi szerv vagy az egyházi főhatóság által kiadott, egyházi jogi személyiséget tanúsító okiratról szóló igazolást;
d) a tervezett fejlesztés megvalósulási helyének feltüntetésével kiegészített, a fejlesztés településen belüli elhelyezkedését bemutató térképrészletet;
e) az értékeléshez az 1. számú mellékletben meghatározott igazolásokat, nyilatkozatokat, dokumentumokat;
f) a LEADER HACS vagy a HVK által kiállított pontozási jegyzőkönyvet vagy előzetes pontozási jegyzőkönyvet, amely a kérelem nem hiánypótoltatható kötelező mellékletét képezi, és amelynek hiánya a kérelem elutasítását vonja maga után;
g) amennyiben a fejlesztés az 5. számú mellékletben szereplő településen valósul meg, akkor az ügyfél nyilatkozatát, hogy a fejlesztés a település külterületén, tanyás térségén valósul meg;
h) a Vhr. 27. § (1) bekezdés h) pontjában foglaltaknak megfelelően pénzügyi tervet, ha a kérelmezett támogatás összege az 5 000 000 forintot nem haladja meg;
i) a Vhr. 27. § (1) bekezdés i) pontjában foglaltaknak megfelelően 5 000 000 forintot meghaladó kérelmezett támogatási összeg felett pénzügyi, valamint működtetési és fenntarthatósági tervet;
j) az 5. § (5) bekezdésében foglalt megállapodás teljes bizonyító erejű okiratát;
k) az 1998/2006/EK tanácsi rendelet hatálya alá tartozó szervezetek esetében az ügyfél által az adott pénzügyi évben, valmint az előző két pénzügyi évben igénybe vett csekély összegű támogatásról szóló nyilatkozatát.
(5) A támogatási kérelemhez - a Vhr. 27. § (1) bekezdés f) pontjában foglaltaktól eltérően - üzleti tervet nem kell csatolni.
(6) Az ügyfél köteles az üzemeltetési kötelezettség végéig:
a) a 3. § (1) bekezdés a)-c) pontjaiban meghatározott célterületre irányuló beruházás megvalósítása esetén biztosítani a fejlesztés eredményének közcélra történő hasznosítását;
b) a 3. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontjában meghatározott célterületre irányuló fejlesztés megvalósítása esetén biztosítani az építmény legalább heti öt napon való rendszeres látogathatóságát.

A támogatási kérelem elbírálása
7. § A támogatási kérelmet az MVH e rendeletben meghatározott feltételek szerint bírálja el és az 1. számú mellékletben meghatározott pontozási rendszer alapján végzett értékeléssel, valamint a Törvény 32. § (1) bekezdés c) pontja szerinti rangsor állításával döntést hoz. A Törvény alapján végzett értékelési eljárás lefolytatása során az MVH figyelembe veszi a LEADER HACS, illetve a HVK által megállapított pontszámot.

A kifizetési kérelem benyújtása
8. § A kifizetési kérelmet 2009-től évente:
a) január 1-31.,
b) április 1-30.,
c) július 1-31.,
d) október 1-31.
között lehet benyújtani az MVH kirendeltségéhez, az MVH által rendszeresített formanyomtatványon írott formában vagy az elektronikus kérelembenyújtás alkalmazásáról szóló 80/2008. (IV. 4.) Korm. rendeletben meghatározottak szerint, az elektronikus űrlapkitöltő szolgáltatás segítségével előállított elektronikus űrlapon, ügyfélkapun keresztül.

Jogkövetkezmények
9. § (1) Ha az ügyfél a támogatási kérelemben vállalt munkavállalói létszámnál kevesebbet foglalkoztat az üzemeltetési kötelezettség időtartama alatt, köteles a hiányzó foglalkoztatottanként egyszer, az igénybe vett támogatás 2%-át, de legalább 350 000 forintot, a jogosulatlanul igénybe vett támogatásra vonatkozó szabályok szerint visszafizetni.
(2) Ha az ügyfél a támogatási kérelemben vállalt hátrányos helyzetű munkavállalói létszámnál kevesebbet foglalkoztat az üzemeltetési kötelezettség időtartama alatt, köteles a hiányzó hátrányos helyzetű foglalkoztatottanként egyszer, az igénybe vett támogatás 2%-át, de legalább 350 000 forintot, a jogosulatlanul igénybe vett támogatásra vonatkozó szabályok szerint visszafizetni.
(3) A 3. § (1) bekezdés c) pontjára irányuló fejlesztés esetén, ha az ügyfél nem teljesíti a működési és fenntartási tervben vállalt látogathatósági kötelezettségét, a nem teljesített napok után, naponként 10 000 forintot visszafizetésére kötelezett, a jogosulatlanul igénybe vett támogatásra vonatkozó szabályok szerint.
(4) Amennyiben az 1. számú melléklet szerinti nyilatkozattal alátámasztott pontozási szempontok ellenőrzése során kiderül, hogy az ügyfél nem valós adatot szolgáltatott, akkor a kifizetett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül és az ügyfél támogatáshoz való jogosultsága megszűnik.

Záró rendelkezés
10. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Az Európai Unió jogának való megfelelés
11. § Ez a rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 52. cikk b) pontja iii) alpontjának és 57. cikk b) pontjának végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.
 
Csatolt dokumentumok:
 







websas.hu
(c) Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete 2008-2009   

Jogi nyilatkozat | Adatvédelem