"Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa"





 


Kifizetésre került a LEADER támogatás!

A XIV. Jászsági Gazdanapok megrendezése című projekt eseményeinek rövid ismertetése

 

 

 

Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a LEADER keretében igénybe vehető támogatás keretén belül pályázatot nyújtott be a Jászapátiak Baráti Egyesülete a XIV. alkalommal megrendezésre kerülő Jászsági Gazdanapok megvalósítására. A rendezvény hagyományosan május első hétvégéjén került megrendezésre. A rendezvénynek az Agrocentrum és területe adott otthont.

 

 

 

 

A május 1-i program 10 órakor kezdődött, Lóczi Miklós JABE elnök köszöntötte a megjelent vendégeket, majd tájékoztatott, hogy a rendezvény a 122/2009. (IX.17.) FVM rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához nyújtandó támogatások részletes feltételeiről, a Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete LEADER HACS felhívásának keretében, 1000337 azonosítószámú, Kulturális és gasztronómiai turizmus fejlesztése rendezvények keretében célterületre pályázat kapcsán várhatóan támogatásban részesül. Egyelőre döntés hiányában a pályázó saját felelősségére valósítja meg a rendezvényt, melynek címe XIV. Jászsági Gazdanapok megrendezése.

 

 

 

 

 

Lóczi Miklós és Szabó Lajos – Jászapáti város polgármestere elmondta, hogy a kezdetben inkább szakmai jellegű, a kereskedelmi tevékenység élénkítését célzó rendezvény alaposan kinőtte magát, és immár a jászsági mezőgazdaság központjaként megjelenő Jászapátin egy igazi fesztivállá, családi rendezvénnyé alakult. A legfiatalabbaktól a legidősebbekig mindenki megtalálja a számára kedves kikapcsolódás lehetőségét. A mezőgazdasági gépek, alapanyagok kiállításától és vásárától, kézműves termékek bemutatóján át, szórakoztató programok egész sorát szervezték meg a mögöttünk hagyott hétvégén.

Jáger Sándor – Jásztej Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy a rendezvény immáron
14. alkalommal példázza az elkülönülő szektorok együttműködését, hiszen települési, térségi vállalkozások (pl. Jásztej Zrt., Jász-Consulting Kft. Jász-Tész Kft.), Jászapáti város önkormányzata és számos civil szervezet (Aranykalász Alapítvány, JKHK Egyesülete stb.) együttműködésének köszönhető a jelenlegi rendezvény megvalósulása.

 


 


 

A beszámoló letölhető!

 


  








websas.hu
(c) Jászsági Kistérségi Helyi Közösség Egyesülete 2008-2009   

Jogi nyilatkozat | Adatvédelem